Munkanapokon 9 – 17 óráig
+36 20 2574838

Kiscica az otthonunkban


Az első napok

Hazatérve eleinte csak egy szobában engedjük a kiscicát mászkálni, ott, ahol már várja valamilyen berendezési tárgya és amelyik később a tartózkodási helye lesz. Az első napokban, ha lehet, ne hagyjuk egyedül, simogassuk, játsszunk vele sokat. A lakás többi helyiségébe csak néhány nap múlva engedjük a kölyköt, a kertbe pedig körülbelül egy hét elteltével engedjük ki, amikor már megszokta a saját szobáját, környezetét. Különösen az első időben kerüljük a lármát, a hangos beszédet. Higgadtan beszélgessünk a kiscicával, gyakran ismételgessük a nevét.

Hagyjuk a macskát aludni, ne zavarjuk evés, ivás közben vagy amikor éppen a dolgát végzi. Nagyon bensőséges kapcsolatot alakíthatunk ki kis kedvencünkkel, ha evés után - amennyiben hagyja - lágyan simogatjuk a pocakját, mint ahogy a mamája is teszi nyalogatással.


Mit ehet a kiscica?

A kölyökcicák táplálásánál nagyon körültekintőnek kell lennünk. A kölykök kb. 6 hetes korukig anyatejen élnek, melyet kiegészíthetünk szilárd táplálékkal, de az anyatej az, melyből hozzájutnak az összes szükséges tápanyaghoz. Ha a cicusunk 6 és 8 hetes korban kerül hozzánk, 10 hetes kora előtt még nem lesz képes gond nélkül száraztápot enni, ezért vagy nedves eledellel etessük vagy puhítsuk meg a száraztápot számára. Az áztatást nagyobb macskáknál is kipróbálhatjuk, akik nem rajonganak annyira a száraztápért, mert a víz által illatanyagok szabadulnak fel, amitől vonzóbbá válik az étel. Az etetések száma főleg életkortól függ. A legjobb, ha 6 hónapos korig naponta 3-4-szer etetjük a kiscicát, 6 hónapos kor után átállhatunk a napi kétszeri etetésre. A cicák szeretik a megszokott dolgokat, így ha egy étel bevált, azon ne változtatassunk. A cicáknál is javasolt mindig ugyanakkorra időzíteni az etetést. Történjen nyugalmas helyen, és ha van másik cicánk is, akkor figyeljünk rá, hogy az idősebb ne egye meg a kölyök ételét. A kicsik étele mindig nagyobb energiatartalmú és ez az idősebb macskáknál elhízáshoz vezethet. Az etetőtálat próbáljuk a cicavécétől minél messzebb elhelyezni.


Dilemma: száraz táp vagy konzerv?

A legnagyobb dilemma szokott lenni, hogy száraztáppal vagy nedves eledellel jobb-e etetni a cicát. A nedves eledel nagyon fiatal korban előnyösebb, mert akkor még nincs olyan erős foguk a piciknek, hogy gond nélkül rágják el a keményebb falatokat. A konzerv nagy százalékban tartalmaz vizet, így a cica folyadékigényét is nagyobb részben fedezi, de ha nem fogyasztja el időben a számára felkínált konzerveledelt, akkor legkésőbb fél óra múlva vegyük el előle és egy óránál hamarabb ne is kínáljuk meg ismét. Száraztápokkal is lehet változatos étrendet biztosítani. Nagyon nagy a választék a piacon, életkortól, fajtától, mérettől, tartási körülményektől függően gyártanak már tápokat. A legpraktikusabb és a legegyszerűbb etetési mód a száraz táppal való táplálás. Ennek egyik oka, hogy a cicák alkalmatlanok arra, hogy rövid idő alatt nagy mennyiségű eledelt elfogyasszanak, de száraztáppal megoldható, hogy nagyobb adagot tegyünk a tálkájába és be tudja osztani magának. A legbiztosabb az, ha nem variáljuk az ételeket. Állapodjunk meg egyféle etetési mód mellett, mert a cicák emésztőrendszerét elég könnyen meg tudjuk terhelni, de főleg a kölyökmacskák emésztőrendszere gyenge még, mivel immunrendszerük fejlődésben van, és ennek nagy része a bélrendszerben található. Ha megtaláljuk a cicánk életkorának és egészségi állapotának megfelelő minőségi eledelt, akkor biztosak lehetünk abban, hogy hosszú és egészséges életet fog leélni. A kölyökcicák esetében is, éppen úgy mint a kölyökkutyáknál célszerű a számukra speciálisan kifejlesztett kölyök eledeleket megvásárolni, amelyek tartalmazzák a fejlődésükhöz szükséges tápanyagokat, vitaminokat és nyomelemeket. Vegyük figyelembe, hogy a nedves eledelek, konzervek, alutálkás-alutasakos eledelek az igen magas víztartalmuk következtében nem feltétlenül biztosítják a megfelelő energia és tápanyagbevitelt. Ezért felelős gazdiként, lehetőleg minél korábban szoktassuk hozá cicánkat a valóban teljes értékű száraz eledelek fogyasztásához is.


Kell egy kis játék is

Fontos, hogy a kismacskának legyenek saját játékai, amelyeken nem kell mással osztoznia. Ezen kívül mi is játsszunk sokat a cicával, menjünk bele az ő játékaiba is és ha lehet, minél kevesebbet hagyjuk egyedül otthon.

Sok macska élvezi, ha a gazdája eldobja a játékát és visszahozhatja, így elég hamar kialakul az apportírozás készsége is, ha a játék mérete erre alkalmas. Gondolnunk kell azonban arra is, hogy a fonálszerű anyagok, ha macskánk lenyeli, súlyos bélelzáródást, életveszélyes állapotot okozhatnak. Apróbb, lenyelhető tömör tárgyak is előidézhetnek ilyen problémát, de szerencsére a macska ezeket sokkal kevésbé hajlamos játék közben lenyelni, mint a kutya.

 

 

Minőségi kutyatápok legjobb webáruháza. Acana, Brit, Josera kutyaeledelek akciós áron! Ingyenes házhozszállítás!