
Kutya vagy konyhamalac? Ne adj a „barátodnak” olyat, amit te sem ennél meg!
A kutya nem konyhamalac! Nem azért van a háznál, hogy újrahasznosítsa az asztali maradékokat. Ez az első, amit le kell szögeznünk. A második pedig ehhez hasonló, hogy bár a korábbi ragadozóból mindenevővé tette az ember a letűnt idők során, de ez nem ruház fel minket arra, hogy ne figyeljünk oda kellőképpen az étrendjére.
A kutya fiziológiai felépítése
A kutya fogazata és bélrendszere nagyrészt az állati fehérjéből álló táplálék elfogyasztására és emésztésére rendezkedett be, de igényli a növényi eredetű tápanyagokat is. Emésztőrendszerének jellemzője a nagyméretű gyomor, ami egyszerre nagy mennyiségű táplálék befogadására alkalmas, így napi egyszeri etetés elegendő számára. Bélrendszere rövid, viszonylag érzékeny. Bélflórája kevésbé sűrű, emésztése célzottabb. Mindezek tükrében a számára kínált eledel összetételén csak kíméletesen szabad változtatni, kerülve a hirtelen tápváltást, a „változatos étrendet”. A kutya nem rendelkezik az emberi értelemben vett ízérzékeléssel, éppen ezért ne gondoljuk, hogy különösebben értékeli a házi koszt ízvilágát. Sőt, a fűszeres ételek huzamosabb fogyasztása kifejezetten káros kedvencünk emésztőrendszerére.